
Korábban, egy FB bejegyzésben már körbejártuk, hogy miért is nevezték el emunak az emut, most azt vesszük ’górcső’ alá, hogy az emunak milyen fajai léteznek/léteztek.
A ma általunk ismert emu faj latin neve Dromaius novaehollandiae novaehollandiae, ám 1788 előtt, az első telepesek megjelenését megelőzően ezen kívül további három emufaj volt ismeretes az ausztrál szigetvilágban, úgy, mint Dromaius ater, Dromaius baudinianus és – a fosszíliák tanúsága szerint – a Dromaius ocypus.
A Dromaius ocypus-ról szinte semmilyen információ nincs.

A Dromaius baudinianust, vagy ismertebb nevén Kangaroo-islandi emut (lásd a fenti képet) kistermetű fajként tartották számon. A fajt először 1801-ben Nepean Bay-nél fedezték fel, de innen 150 km-re nyugatra Nicolas Thomas Baudin is megfigyelte őket. A források szerint, 1819-ben még magas volt az egyedszámuk, de 1827-re már teljesen eltűntek, feltehetően a túlzott vadászatuk és a gyakori tűzvészek miatt.
A Dromaius atert, azaz a Fekete emut szintén kis testű fajként tartották számon, nem véletlen, hogy Dromaius minorként, azaz Törpe emu néven is illették. Tasmaniától északnyugatra lévő King-szigeten élt. Tollazata fekete színű volt és a mindössze 140 cm-es magasságával és 27 kg-os testtömegével a Dromaius nemzetség legkisebb képviselője volt. Az 1800-as évek elején felfedezett fajt hamar a kihalás szélére sodorták az arra járó tengerészek. A faj egyetlen kitömött példánya a Párizsi Természettudományi Múzeumban látható. Az utolsó egyed 1842-ben, 22 évesen pusztult el egy párizsi növénykertben; előtte Joséphine császárnő kertjének dísze volt.

A ma ismert emu latin neve Dromaius novaehollandiae, amelynek korábban négy, jelenleg három alfaja él, de erről majd egy másik cikkben.
Ja, és ki is az a Joséphine vagy Jozefina császárné? 🙂
Joséphine császárné (1763-1814) Bonaparte I. Napóleon császár felesége volt. Napóleon 1796-ban vette feleségül Joséphine-t, de házasságuk nem tartott a sírig: 1810-ben hivatalosan is elváltak. Válásuk egyik oka az lehetett, hogy nem született közös gyermekük: a források szerint azért nem, mert Jozefina (akinek az első férjétől két gyermeke született) már Napóleon feleségeként termékenységi kúrán vett részt, ahol leszakadt az épület erkélye és olyan súlyos belső sérüléseket szerzett, hogy több gyermeke nem születhetett.
Nos, ennyit az emu fajairól és a világjáró, éles eszű Josephine császárnéról.